Hajónapló A hajónaplóban az általunk fontosnak tartott cikkekbõl, elemzésekbõl válogatunk. Kommunista piacgondolkodás Várady Tibor, Beszélõ, 2007. július-augusztus Részlet a tanulmányból. Amikor 1993-ban a Közép-európai Egyetemre (és Magyarországra) kerültem, egyik elsõ feladatom a felvételi interjú volt. Emlékszem egy orosz jelöltre, akit megkérdeztem, hogy mikor alkalmazandó a bécsi vételi egyezmény. Arról kellett volna beszélnie többek között, hogy a szerzõdõ felek telephelye különbözõ államokban kell, hogy legyen, és hogy ezek az államok szerzõdõ államok kell, hogy legyenek. A jelölt azt felelte, hogy mivel a bécsi egyezmény piacorientált, minél gyakrabban kell alkalmazni. Kérdeztem, hogy alkalmazandó-e például, ha orosz a vevõ és angol az eladó. Mondta, hogy Oroszország szerencsére már a piacgazdaság felé tart, bár még sokat kell tennie, de a verseny és a piacgazdaság fontos, és ezért alkalmazni kellene a bécsi egyezményt, mert így tovább erõsödik a piacgazdaság. Amikor ezt elmeséltem egy kollégámnak, úgy kommentálta, hogy „átesett a ló másik oldalára”. Szerintem nem. Ott maradt, ahol volt. Ugyanazon az oldalon. Az ideológia oldalán. Azon az oldalon, ahol vannak alaptételek és szókapcsolatok, melyek mindig az igazsághoz vezetnek – és amelyekre akkor is lehet támaszkodni, ha nem készültél. A „párt vezetõ szerepét”, a „békeharcot” most egyszerûen felváltotta a „verseny” és a „piac”. A gondolkodás maradt olyan, amilyen volt. Tekintély- és dogmaorientált. Ezt az új megjelenési változatot kommunista piacgondolkodásnak nevezhetnénk. Évekig hallottam ilyen válaszokat diákoktól és diákjelöltektõl. Köztük magyaroktól is. A „piacgazdaság” és „verseny” mellett egyre többször tették a megváltó bûvös szavak retorikai erõterébe a „munkahelyteremtést” és a „fenntartható fejlõdést” is. Azt hiszem, sokan õszintén hitték, hogy minél lelkesebben beszélnek a piacgazdaságról, annál távolabb vannak a dogmatikus gondolkodástól. Lehet, hogy volt, aki ravaszkodott, halandzsával helyettesítve a választ, de volt, aki észre sem vette, hogy nem dogmákat rombol, hanem sablonokat igazol és erõsít. Talán túl közel van még a kommunizmus. Túl közel van még az a reflex, hogy akkor lehetünk csak igazán értelmiségiek, ha az ellenkezõjét mondjuk annak, amit a párt és a pártállam mond (pontosabban, mondott valamikor). Persze most rohamosan nõ azoknak a száma, akik a valamikori disszidensek tételeit követik, hisz ez most már nem a bátrak vonala, nem kell hozzá erkölcsi tisztesség és kockázatvállalás. Most ez a kelendõ. Így sokszor még addig a kínai (kommunista) flexibilitásig sem jutunk el, hogy nem a macska színe a fontos, hanem az, hogy fog-e egeret. A gazdasági megoldások közül hajlamosak vagyunk azt választani, amelynek nincsen „kommunista színezete”, azzal szemben, amelynek van – függetlenül attól, hogy melyik a hatékonyabb. Még mindig nem az egérfogás a lényeg. A szabadpiaci fundamentalizmusnak – melynek gyökerei vannak a kommunizmust megelõzõ társadalmakban és gondolkodásban is – most megjelent egy új, térségünkre különösen jellemzõ változata, a kommunista piacgondolkodás. Ezt persze nem tudom és nem akarom általánosítani. Nem egysíkú és nem osztatlan a mai valóságlátás, de különös makacssággal maradt fenn az a megszokás, hogy dogmák irányában igazodjunk. Így persze könnyebben csempészhetjük magunkat a haladás és a bölcsesség oldalára – és remélhetjük, hogy ez a pozíció „fenntartható fejlõdést” biztosít a számunkra. Ez megnehezít minden bírálatot, mert nem lehet komolyan szembesülni a valósággal, ha ki van zárva a kétely. Pedig a kapitalizmus és a piacgazdaság pont abban jobb, hogy bírálható, tehát módosítható, javítható, fejleszthetõ. Addig azonban nincsen komoly bírálat, amíg a szóba jövõ megoldásokat aszerint rangsoroljuk, hogy milyen messzire vannak olyan megoldásoktól, amelyek a kommunizmus alatt léteztek. Nem szabadultunk meg a kommunista dogmatizmustól, amíg egy megoldás hatékonyságát elõre feltételezzük (aszerint, hogy állami vagy privát), ahelyett hogy vizsgálnánk. A Delta Airlines az jó, mert privát (annak ellenére, hogy pillanatnyilag csõdeljárás alatt van), a Finnair vagy mondjuk az Air New Zealand (vagy a Lufthansa 1997-ig) pedig biztos rossz, mert többségi tulajdonosa az állam. Ez pont olyan téves és ostoba, mintha azt mondanánk, hogy a Delta ellen azért van csõdeljárás, mert privát, tehát rossz. Néhány évvel ezelõtt a szerbiai elnökválasztáson feltûnt egy igen érdekes figura. Francia elnökválasztásokon volt rá példa, hogy egy komikus is beszállt, tisztán heccbõl. Itt nem biztos, hogy heccrõl volt csak szó, bár hasonló volt az eredmény. A jelöltnek a ragadványnevét jegyezte meg a közönség: „Mújó, a tolvaj”. Azt is megjegyezték, hogy házasságot ajánlott Carla de Ponténak, a hágai törvényszék fõügyészének, azt ígérve a szerb választóknak, hogy e házasság révén az ügyésznõ majd szerbbaráttá lesz. Persze magyaráznia kellett a nevét is. A magyarázat egyszerû volt. „A Mújó, a tolvaj nevet a kommunizmus alatt kaptam, márpedig köztudott, hogy amit a kommunisták mondanak, annak mindig az ellenkezõje igaz.” A tanulmány teljes szövege itt olvasható. Várady Tibor Kommunista piacgondolkodás. Beszélõ, 2007. július-augusztus.